Orbán sem bontja ki az igazság minden részletét
eztigyhogy|2012. febr. 5. 16:33|21 komment, szólj hozzá te is!
A magyar miniszterelnök titkolja, hogy pontosan mennyi banki tartozása van.
Ezt így hogy?
Orbán Viktor miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy véget akar vetni a sunyizások időszakának. Hogy ideje tiszta lappal játszani, őszintén és nyíltan beszélni, sohasem hazudni és nem úgy tenni, mint Gyurcsány Ferenc, aki ugye éjjel-nappal-meg este. És képest volt azt mondani, hogy nem hazudik, csak nem bontja ki az igazság minden részletét. Ennek az időszaknak és gyakorlatnak a fülkeforradalommal vége lett. Ezt hangoztatták. De csak duma volt.
Az átláthatóság jegyében a parlamenti képviselőknek minden év elején le kell adniuk az előző évre vonatkozó személyes vagyonleltárukat. Hogy aztán a vagyonnyilatkozatokban rendre örömmel tunkolhassanak a sajtómunkások és rajtuk keresztül a nép tisztelt képviselői. Arra már korábban is volt példa, hogy egyesek nem vették túlzottan komolyan a nyilatkozósdit: Gyenesei István egykori önkormányzati miniszter például rendszeresen – igencsak megható, de annál cinikusabb módon – az "egyedi alkotások" közé sorolta saját gyermekeit, a barátait pedig a "gyűjtemény" kategóriában jelölte meg. Az persze minden naivitástól mentes ember számára egyértelmű kell legyen, hogy a politikai elit valós vagyoni helyzete és pénzmozgása nem ezekből a dokumentumokból derül ki; hiszen sok olyan képviselő van, akinek a nevén alig néhány garázs és szántó szerepel csak, míg családtagjai, gyerekei, unokatestvérei, kutyái és macskái látványos gyarapodásnak indulnak az állami húsos fazék mellett eltöltött évek alatt.
Csak egy apró összehasonlítás: a skót parlament képviselőinek még az állami keretből rendelt toalettpapírral és teafilterek számával is tételesen el kell számolnia. A magyarországi vagyonnyilatkozatok egyre jók: megdolgoztatja a képviselőket és fenntartja azt a látszatot, hogy – ha minimálisan is, de – ellenőrizhetőek. És ezt a csekély értelmet is elveszi, ha valaki betartja ugyan a szabályokat, de „nem bontja ki az igazság minden részletét”.
Ez történt Orbán Viktor miniszterelnök vagyonnyilatkozatában is. Megint.
Mert, hogy a kormányfő idén is úgy adta be a rá vonatkozó dokumentumot, hogy a miniszterelnöki és ehhez hozzájáró képviselői fizetéséről szóló rublikákba csak ennyit írt: „törvény szerint”. És bár kisebb nyomozás után persze kideríthető, hogy „törvény szerint” mennyit is vihet haza a magyar miniszterelnök (1,5 millió + 232 ezer), a cinikus hozzáállás tetten érhető. Ehhez tartozik, hogy korábban mind Gyurcsány Ferenc, mind Bajnai Gordon pontosan közölte a hivatkozott iratokban, hogy mennyi a miniszterelnöki keresete; az pedig talán már nem is érdekes, hogy Orbán elődei jótékony célra ajánlották fel kormányfői bevételeiket. Orbán Viktor a hiteltartozását illetően is meglehetősen homályosan fogalmaz, szintén már évek óta.
Idén leadott vagyonnyilatkozatában is mindössze az szerepel: „A 2002-ben feleségemmel közösen felvett 20 millió forint jelzáloghitel fennmaradó tartozása.” De, hogy mennyivel tartozik még, devizában vagy forintban adósodott el, sikerült-e előtörleszteni vagy átütemezni a hitelállományát, már nem derül ki.
És ezt így hogy?
A kérdésre a választ Rubovszky György, a mentelmi bizottság kereszténydemokrata elnöke adta meg. Legalábbis részben. A KDNP-s politikus azt mondta: „biztos nincs a miniszterelnöknél mindig egy devizaárfolyam-táblázat, hogy meg tudja mondani, mennyi a fennmaradó rész.” Rubovszky megkeresésemre hozzátette: a törvény csak azt írja elő, hogy fel kell tüntetni a jövedelmeket, de azt, hogy ezt számmal, vagy „más absztrakt kifejezéssel” teszi-e meg az érintett, már nem rendezi a jogszabály. „Eddig még soha senki nem hívta fel erre a figyelmet. Nem mintha lenne bármilyen eszközöm ellene, de elgondolkoztam volna (…) Konkrét panaszt lehet tenni a nyilatkozattal szemben, de csak akkor ha konkrét eltérést tapasztal valaki. Ebbe viszont nehezen lehet belekötni, mert a miniszterelnök nem állít valótlant. Csak egy kicsit fejtörő játékot jelent, hogy mennyi is az annyi” - mondta Rubovszky György.
Hát így.
Szalay Tamás Lajos
Hozzászólások
Eddig 21 komment érkezett (
)
1.
Бездомный (jehu)
2012. 02. 05. 17:53
Méltánytalan dolog Orbánt akár csak utalásszerűen is Gyurcsányhoz kapcsolni: mi az, hogy Orbán sem..? Orbánnál tudatosabban és lelkiismeretlenebbül hazudozó figura nemigen volt a magyar politikában.
2.
h.imre42
2012. 02. 05. 18:57
Az amit Rubovszky mondott, bár nem szól a hír arról, hogy közben milyen fintort vágott, szerintem gyalázatos! Most jött rá, hogy így is lehet válaszolni??? Okos, művelt ember benyomását kelti nem? Ha valaki nagyon kíváncsi egy adott képviselő jövedelmére, hááát számolja ki, mondja el véleményét, amit senki nem vesz figyelembe! Ergó, teljesen felesleges, mint a elnöki szóvivő esetében. Nem???
3.
LMisi
2012. 02. 05. 19:01
Az igazmondásnál, vagy hazugságnál sokkal nagyobb az a pusztítás, amit ez az igazmondó a fejekben végzett. Az erre hajlamos emberek agyában a gyűlöletnek olyan magját vetette el, ami folyamatosan hozza gyümölcsét, és nem hiszem, hogy akit egyszer megfertőzött, az valaha is kigyógyul ebből a betegségből. Hogy mekkora kártétel ez, arra hadd hozzak egy példát. 1987(!)-ben lakást cseréltünk, és miután berendezkedtünk az új helyen, új házunk régi tulajdonosa búcsúzóul arra intett, hogy tartsak megfelelő távolságot az új szomszédommal, mert az egy szemét ember. Kérdésemre, hogy mi a bűne, meg is válaszolta: az egy KULÁK. Igen így egyszerűen az egy kulák. Ő ezt a mételyt az ötvenes évektől folyamatosan éltette magában, eszébe sem jutott, hogy túllépjen rajta, hogy annak a másik embernek megismerje a valódi énjét. Valahogy ez a történet jutott eszembe tegnap, amikor a napi össznépi hólapátolás közben a szomszéd udvarból szellemesnek gondolt véleményt hozott a szél. "Gyurcsánynak kéne itt lapátolni a havat. Gyurcsány magánvagyonából mennyi hómunkást lehetne itt foglalkoztatni." Természetesen bárkinek lehet jó, vagy rossz véleménye a napi politika szereplőiről. Nekem is van, de hogy a saját kertemben a politika általam nem szívlelt szereplője lapátolja a havat, azt semmiképpen sem szeretném. Szerencsére ez a veszély nem is fenyeget.
4.
Melchior
2012. 02. 05. 19:01
Talán jobb is így. Ugyanis, ha "kibontanák az igazság minden részletét", a kórházak nem lennének képesek (még ennyire se, mint most) ellátni a hirtelen magas vérnyomástól megbetegedetteket.
5.
wings (látogató)
2012. 02. 05. 20:02
"...mind Gyurcsány Ferenc, mind Bajnai Gordon pontosan közölte a hivatkozott iratokban, hogy mennyi a miniszterelnöki keresete; az pedig talán már nem is érdekes, hogy Orbán elődei jótékony célra ajánlották fel kormányfői bevételeiket..."
Vártam, hogyan folytatódik ez a másfél mondat. Úgy-e, hogy "kibontja az igazság minden részletét? Vagyis elmondja, Hogy ez a drága jótékony Gyurcsány Ferenc, ez az "ellenforradalmár apa" pécsi KISZ-titkár elvtárssá fejlődött, majd onnét pár év alatt a MOTIM és a magyar alumíniumipar jelentős részének tulajdonosává kapitalizálódott és a bolgár titkosszolgálat magyar szálába beházasodott rózsadombi milliárdos. Hogy Bajnai Gordon a Wallis cégcsoport magyarországi érdekeltségeit gátlástalan eszközökkel és százmilliós fizetésekért "vezető", emberek tönkretételéért, esetenként haláláért közvetlenül felelős nemzetközi "üzletember. Akiknek a miniszterelnökség csak lépcsőfok a karrier útján, az érte járó fizetés meg borravalónak is kevés volna.
De hát várhattam én ezt. Márpedig enélkül a ténylegesen leírt másfél mondat az útszéli, aljas krakélersajtó tipikus és bicskanyitogató megnyilvánulása. Az a bizonyos mélységes megrendeléssel papírra vetett alányalás, amely oly jól jellemzi ezt az újságírói kört a Szabad Nép óta. Az a fajta magatartás, amiből a magyar népnek 2010-ben (s azóta úgy látszik: egyszer és mindenkorra) elege lett. Olyannyira elege lett, hogy a két jóságos miniszterelnök bácsit a bársonyszékbe ültető párt a 2010-es választásokon a 176 egyéni országgyűlési képviselői helyből 1 azaz EGY darabot bírt vért vizelve összekaparni. Dacára Gyurcsány és Bajnai - Szalai Tamás lajos interpretációjában - Grál-lovagokat megszégyenítő vagyonnyilatkozatának.
Hát így. Valahogy.
6.
ejmiakő (látogató)
2012. 02. 05. 20:16
Megnyugtató, ha Piroskaveje pontosan beszámol a Motimból húzott jövedelméröl.
7.
Tóth Katalin (látogató)
2012. 02. 05. 20:22
Jehu helyesen látja. Hanem Orbán és az igazság? Csak nem akart dicsekedni, hogy neki mije van, miközben lényegében soha nem dolgozott. Mert a "gyalázatos kommunisták" (az MSZMP) pénzén és Soros alapítványának juttatásaiból tanulhatott, aztán meg a magyar adófizetőkéből ... azaz mi tartottuk és tartjuk el!
Ő csak egy szerény ember. Tudja, hogy rengetegen éheznek, fáznak, nélkülöznek, inkább elhallgatja tehát, hogy hány száz milliócskát dugott zsebre az ő pénzükből.
Ne irigykedjünk! Csak megsütötte az ő pecsenyéjét... Különben nagyon beszédes ez a fotó!
8.
Geopárd
2012. 02. 05. 20:27
A mesékben szerepel az igazmondó juhász, a politika nem erről híres.
Vannak státuszok, ahol nem is lehet ésszerű ezt számonkérni.
Locsogási, pletyka témának mindig kiváló.
9.
nekeresd rt.
2012. 02. 05. 20:28
6. ejmiakő (látogató)
2012. 02. 05. 20:16
Vigyázz mert a fejed szorulást idéz elő Orbán seggében.
10.
sansz
2012. 02. 05. 20:53
Egy himi-humi miniszterelnöktől mégis mit vártok?
11.
lusta
2012. 02. 05. 21:52
Egyébként egy segélykérelemhez részletes, tételes vagyonbevallást kell benyújtani, ami egy ellenőrzés folyamán másképp értékelődöttként kerül elszámolásra, a delikvenstől akár a háza elárverezésének árán is visszakövetelik a kifizetett összeget. A képviselőnek, miniszterelnüknek elég beírni, hogy törvény szerinti a jövedele, az ingóságok és ingatlanok esetében pedig, hogy van és egyébként menjetek a francba.
Ezt hívják esélyegyenlőségnek.
12.
ejmiakő (látogató)
2012. 02. 05. 22:25
9. nekeresd rt.
2012. 02. 05. 20:28
ez a saját tapasztalatod Piroskavejével?
13.
Csecse Bubum
2012. 02. 05. 23:26
Szalay úr egyetlen fogást sem talált Orbánon, pedig keményen bírkózott azért a 2000 forintért. Mégis megérte: helyet teremtett az 5. wings látogatónak. Tessék elolvasni: 5. wings talált több jó fogást.
14.
rodosto (látogató)
2012. 02. 06. 1:02
Bal-jobb? Valódi alternatíva, vagy csak az örök lázítók
12-02-05 2012. febr. 5. 16:53, b.istvan, még nincsenek kommentek
Az ember természetesnek tartja, például testének két oldalra való osztását, balkéz- jobb kéz, bal láb- jobb láb. Kisebb kivételtől – jobbkezesség, az oldalak ügyességének létezésétől - eltekintve, azt is megszoktuk, hogy ezek valódi alternatívák egyenrangú választások.
Így vagyunk ezzel a politikai választásaink során használatos oldalmegjelölésekkel.
A mai Magyarországon viszont vigyázni kell, mert az oldalmegnevezéseket álcának, félrevezető jelzőnek használják, többnyire nem jóindulatú személyek, érdekcsoportok.
A legelterjedtebb fölfogás szerint a jobboldal-baloldal fogalmi ellentétpár a 18. századi francia parlamenti ülésrendből ered: a jobb oldalon foglaltak helyet a hagyományos rend, a királyság képviselői, vagyis az első és a második rend, a baloldalon pedig a forradalom hívei, a polgárság, azaz a harmadik rend.
A jobboldal meghatározása történelmileg és országonként is változó.
Tágabb értelemben a jobboldaliság a világot abszolútumnak, az embert pedig ehhez képest relatívumnak tekintő világszemlélet politikai vetülete, míg a baloldaliság az embert abszolútumnak, a világegyetem többi elemét pedig relatívumnak tekintő világnézet politikai vetülete.
A jobboldali ember történelemszemlélete ciklikus, a történelmet fölívelő és leágazó szakaszok váltakozásának fogja föl, a baloldali történelemszemlélete lineáris, azt folytonos haladásnak, egy történelmi időszakot az előzőhöz és az előzőekhez képest jobb és jobb társadalmi berendezkedés kifejlődésének tartja.
A 20. század során a jobboldal leginkább a gazdaságpolitika terén állt szemben a baloldallal (a kapitalizmus és a kommunizmus szembenállása). Napjainkban a jobboldalt a tradíciók megőrzésével, a hasznosnak vélt újítások beengedésével asszociálhatjuk. Fontos a szerepe a nemzeti politika (de nem feltétlenül a nacionalista politika) terén.
A baloldal a politikai eszmék azon csoportja, melyeknek jellemzője, hogy nagy súlyt fektetnek a társadalmi egyenlőség érvényre juttatására és az általános (szociális) jogokra, a személyes (magán-) érdekek ellenében. A baloldali irányzatok általában támogatják a nagyobb állami szerepvállalást, az egyenlőségre törekvést és a bevándorlást, kulturális sokszínűséget.
A politikában a baloldal általában a társadalmi változások szorgalmazója a társadalomkritikai szemlélet alapján. A mérsékelt baloldal uralkodó irányzata Nyugat-Európában a szociáldemokrácia, amely a parlamentáris demokrácia alkotmányos keretei között működik.
A baloldalnak több szélsőséges formája közül megemlíthető, például a kommunizmus és az anarchizmus. A hatalomra jutott forradalmárok eszmei háttere általában zavarossá, ellentmondásossá vált, hiszen a radikális baloldali szemlélet egyik alapvető gondolata a mindenkori társadalmi renddel szembeni kritikai szemlélet.
Szocialista diktatúrát meg nem élt, - jellemzően nyugat európai - társadalmakban és országokban a baloldalinak, ill. a jobboldalinak nevezett, - általában a politikai váltógazdaságban szemben álló egymást váltogató - politikai csoportosulások protagoniostáinak elegendő i idejük maradt a kiválasztódásra.
Magyarul, a hitvány emberek kiestek és a rendszer jellemzőjeként azonnal esnek ki ma is.
A mai világban a politikai irányzatok jobboldalra, ill. baloldalra osztása meglehetősen felületes, vagy tudatosan ferdíteni akaró gondolatmenet. Az élet sokkal bonyolultabbá vált, bölcsen tesszük, ha itt is az örök és igaz értékek mentén vizsgáljuk a politikai élet szereplőit elsősorban a tisztesség és közjó mérőegysége mentén. Jelentős, magukra valamit adó politikai elemzők nem is használják ezt a goromba felosztást.
A kommunizmus vezető és sokáig legsikeresebb irányzata sokáig a szovjet típusú, Vlagyimir Iljics Lenin és Joszif Visszarionovics Sztálin nevéhez köthető, marxizmus-leninizmusnak nevezett nézetrendszer és gyakorlat volt, amelynek tézisei szerint az osztályharc során a dolgozó osztályok, a munkások és parasztok osztálya szükségszerű győzedelmet arat a tőkés polgári, illetve a feudális arisztokrata osztályok felett. A nemzet csupán egy „vadhajtása” a történelemnek, jelentősége a szabadságjogokkal megszűnik, és az emberek végül mind egyenlők lesznek.
Ennek az ostoba, fenntarthatatlan, és természetellenes eszmének a kivitelezéséhez a szabad társadalom alkalmatlan volt, ezért csak diktatúrával és az azt kiszolgáló emberekre a diktatúrakollaboránsokra volt szükség.
Ezt éltük meg mi is itt Magyarországon. Szemünk láttára alakult ki és még köztük élnek, a diktatúrakollaboránsok, a kommunista párt beiratkozott tagjai, a versenyképtelen társadalmi protagonisták, akik a diktatúra támogatóiként állásokat kaptak pusztán a párttagságuk, besúgóként, ügynökként, pufajkás munkásőrként szerezve, meg amiből a Jóistentől tehetségként kevesebb jutott nekik.
A diktatúra természetéből adódik, hogy a jelentős társadalmi többség ( a diktatura elszenvedői) viseli el a diktatúrakollaboránsok ostoba , kisstílű regnálását.
Vélhetően a többség keretén belül maradtak a tisztességes, tehetséges, embertelen diktatúrát nem támogató, jóindulatú emberek, míg ezek ellentéte a diktatúrakollaboránsok azok simulékony, feltétlen karrierista irigy, többnyire vallástalan alapvető értékeket nem tisztelő gyenge emberek gyülevész bandája volt
És miután ezt a diktatúrát a proletárokra hivatkozva tartották fenn véres eszközökkel bünös körülmények között, tehát a diktatúrakollaboránsok is "von Haus aus" baloldaliaknak tekintik magukat.
Viszont eleve a társadalom megvetését kiváltó, aljának számító kisebbséget képviselik, mint ahogy mi is tapasztalhattuk napjainkban.
Megmaradtak lázítóknak és kútmérgezőknek.
Mérgezik a társadalmi békés alkotó közhangulatot, a demokratikus berendezkedésnek fittyet hányva, elveszett egzisztenciális pozícióikat siratva párologtatják ki depressziós hangulataikat.
Aljas szándékaikat a baloldal és ezzel az egyenrangú politikai választhatóság jótékony álcája mögé rejtve.
Tehát a diktatúrakollaboránsok a kisebbséget és gátlástalan karrieristákat és semmi esetre sem a baloldalt képviselik
Holott az igazi baloldali gondolkodású baloldal másképp gondolkodik.
A Demokratikus Koalíció vezetői, tagjai szerint:
„De hallgatva ezeket a kijelentéseket, az az érzésünk, hogy ezek a szavak sokszor csak arra jók, hogy elfedjék a valóságot. Azt, hogy melyek is a tényleges politikai, személyi, szervezeti, hatalmi szándékok.”
„a baloldal olyan olyan szabadságpárti politikai, kulturális és erkölcsi mozgalom, amelynek célja, hogy ha kell, akkor az erősek, a hatalmasok, a befolyásosok méltányos korlátozásával is biztosítsa a gyengék, az alávetettek a kiszolgáltatottak politikai, kulturális, gazdasági és szociális szabadságának minél szélesebb körű és minél teljesebb érvényesülését.”
„Mint korábban írtuk, a huszadik század második felében előbb a nyugati, majd később a keleti baloldal is arra a következtetésre jutott, hogy az emberek tömegeinek kiszolgáltatottsága ellen nem a tulajdonviszonyok radikális átalakításával, nem a magántulajdon felszámolásával kell fellépni. Minthogy a tervgazdaság kevéssé hatékony működést, széles körű pazarlást eredményezett, és a kiszolgáltatottság korábbi formáihoz még a hiánygazdaságban tapasztalt fogyasztói kiszolgáltatottság is hozzáadódott, nem maradt más következtetés, minthogy nemcsak megengedhető, de kívánatos is megmaradni a piacgazdaság keretei között. Olyan baloldali politikát érdemes tehát keresni, amely a magántulajdon elfogadását, a piaci együttműködés és verseny kereteit alapul véve mérsékli az emberek többségének kiszolgáltatottságát, és csökkenti az esélykülönbségeket.”
Az igazi baloldalt itt kell keresni.
Nekik van esélyük a politikai porondon váltóerőként fellépni.
15.
anonymand (látogató)
2012. 02. 06. 4:14
5. wings (látogató)
Tisztelt wings!
Rendkívül megnyerő és lenyűgöző tájékozottságod.
Gondolom, hogy hasonlóan jól informált vagy Bonsai Duce, Lézer Jani, Meggyes Tompi, stb. vagyoni helyzetét illetően is.
Ha néhány szóval esetleg részleteznéd, a kedvemért, a vagyongyarapodásuk folyamatát, megköszönném.
Ha csak az egyik oldalt figyeled árgus szemmel, még Téged is az a vád érhet, hogy multifunkciós nyelvedet megélhetésre használod.
Tisztelettel:
anonymand
16.
SZEGFŰ (látogató)
2012. 02. 06. 8:24
Ö SOSEM VOLT BECSÜLETES ,EGYETEMEN IS AZT HITTE HOGY KÖRÜLÖTTE FOROG
A VILÁG, LÁSD AZ ORSZÁGOT TEJESEN TÖNKRE TETTE ÉS NEM AKARJA BE LÁTNI.
GYURCSÁNY POROS NYOMÁBAN SEM ÉR JELLEMTELENSÉGE HAZUDOZÁSAI
A VILÁG ÖSSZES ÁLLAMÁBAN NAPIRENDEN. CSALÓ KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK HÁTTERÉBEN CIKIS. IS.
17.
szvori
2012. 02. 06. 8:31
A kép sokatmondó, de nem utal az igazság minden részletére.
A csörgősapkák hiányoznak róluk.
18.
szvori
2012. 02. 06. 8:33
Csörgősipka jobban illett volna.
19.
iuris
2012. 02. 06. 10:45
"Egyértelmű kell legyen".......Javasolnám, hogy a cikk írója olvassa el az interneten Dóra Zoltán "Kell mennem, kell menjek?" című cikkét, és, ha lehet, inkább az irodalmi stílust használja!
20.
Szabad Gábor
2012. 02. 06. 17:34
A magyar kultúra gödörben
Ficsku Pál Gödröző
„Előbb a Klubrádió, aztán az Új Színház, előbb Parti Nagy tiltatja le a rádióban a műveit, majd Závada Pali, a Trafó is botrányos, most meg a Gödör. Közben meg már az általános iskolában tananyag lesz az „igazságos fülkeforradalom”.”
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1616_ficsku_pal_a_magyar_kultura_godorben
21.
lacikoma58 (látogató)
2012. 02. 06. 21:17
/H:/%C3%BAjjak/Orb%C3%A1n%20Viktor%20nem%20zsid%C3%B3%20-%20t%C3%A1jsz%C3%B3l%C3%A1s.htm
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.